Forever C9 – Páros C9 hetedik nap

Ez a C9 nap is aktívra sikerült.

Jó volt reggel a közös futás a parkban. Szeretem, amikor így együtt töltjük a napokat. Az ilyen hétvégék mindig feltöltenek. Végre tudtam egy kicsit a lakásban is pakolászni, plusz kicsit volt időm tervezgetni is.

Egyre bővebbek a cuccaink, nagyon vicces, közben persze jó érzés. Ilyenkor kell visszafogni magunkat, hogy még ne akarjunk új cuccokat vásárolni, mert még alakulhatunk tovább.

A legjobb abban, hogy figyelünk, mit eszünk, hogy elmúlt a rossz közérzet, nem fáj a hasam, nem puffad. Ami még nagyon fontos, hogy nem vagyok olyan fásult, mint voltam. Tudom, hogy ennek sok köze van ahhoz, hogy mit eszek, de közrejátszik a rendszeres mozgás is.

Mivel munka után már így ősszel nem annyira fér bele egy nagyobb séta, ezért megragadtuk az alkalmat és vacsi előtt még Kelenföldről elsétáltunk a Citadelláig és vissza. Olyan szép idő volt, nagyon jól esett a séta, és el is felejtettem milyen a kilátás onnan. Ilyen tiszta időben nagyon messzire el lehet látni. A visszaúton már azért elfáradtam.

Kicsit már meg is éheztünk, ezért csak egy gyors vacsit dobtam össze. Ilyen esetekre van a hűtőben fincsi Serrano sonka. 🙂

Forever C9 - Clean 9 program - 7.nap

A mai nap pasiszemmel (kicsit ma szűkszavúan….)
“Délelőtt egy közös futás a Bikás parkban, ebéd után 2-3 óra motorszerelés, vacsi előtt még egy hirtelen felindulásból elkövetett séta a Gellért-hegyre. Ez egy aktív nap volt, a szokásosnál több alma fogyott 🙂

Felkészülten várjuk a következő hetet! 🙂

Ha kedvet kaptál a C9 programhoz, keress meg Facebook-on vagy ITT, nagyon szívesen segítek!
A Forever C9 Program részletes leírását ITT találod.
Forever Clean 9 - Szabó Regina C9 FIT Mentor

Hozzászólás

hozzászólás